Nyugdíjasoknak kínai gerinctorna az egészségesebb gerincért

Nyugdíjasoknak kínai gerinctorna az egészségesebb gerincért

Környezetünkben is megfigyelhető, hogy sok idős ember szenved mozgásszervi panaszokkal, amelyeket különböző gyógyfürdők szolgáltatásainak időszakos igénybevételével igyekeznek enyhíteni. A fájdalommentes élet utáni vágy bár sokuknál ott van, viszont kialudni látszik a tettekben való megnyilvánulás.

A korosodás feltartóztathatatlan folyamata fokozatosan érinti a gerincet felépítő összes struktúrát. A kopásos folyamat az első évtizedekben kezdődik el a porckorong szintjén. A porckorong kopás kezdetben biokémiai változásokat jelent, a porckorong falának repedései, szakadásai, porckorongsérv kialakulása követhet, amely idegi érintettséget okoz már fiatal felnőtt korban.
E mellett fájdalomközvetítő idegszálak is megjelennek a kopásnak indult porckorongban, melyből derékfájdalom eredhet. Általában a porckorong kopását követően, vagy részben annak következtében a csigolyákat összekapcsoló ízületekben (az ún. kisízületek) elváltozások alakulnak ki. Ez megjelenhet kisízületi elmozdulás, ízületi porckopás és csőrképződés képében. A kisízület kopásos felrakódások következtében történő megnagyobbodása, lazasága, a porckorong kopásával, az egyes csontokat összekapcsoló szalagrendszer megvastagodásával együtt fokozatosan szűkíti az idegek lefutási helyét, és gerinccsatorna szűkületet okozhatnak. Az említett struktúrák kopása miatt kóros elmozdulás vagy mozgás jöhet létre az egyes szegmentumokban.

Évtizedek alatt a gerinc alakja megváltozhat, kopásos deformitás, gerincferdülés alakulhat ki. Ezek az eltérések a leggyakoribb okai az idegi érintettséggel járó kórképeknek, a járászavarnak, az alsó végtagi fájdalomnak és funkciózavarnak az idős emberekben. A derék- és nyakfájdalom az idős emberek leggyakoribb panaszai között szerepel. A népesség korosodásának, mozgásszegény életmódjának következtében a súlyos csontritkulással bíró betegek száma emelkedik.
A csigolyatest az emberi gerinc építményében egy statikus elem. Az évek előrehaladtával csontritkulás gyengítheti a csontos struktúrákat, amely gyorsítja az alaki elváltozások, deformitások, például fokozott háti görbület kialakulását. Végezetül a csont, a porckorong, a kisízületek, szalagok, és az izomzat idősödése destabilizációhoz, a funkcionális egyensúly megbomlásához vezet.
A megfigyelések igazolják, idős korban a gerincet ugyanazok az elváltozások érintik, mint fiatalabb korban, a különbség azonban az, hogy ezen elváltozások együttesen vannak jelen, és a gerincet felépítő elemek mindegyikét egyszerre érintik, általában minden vizsgált gerincszakaszon.
Soha nem késő elkezdeni tenni valamit gerincünk, testünk egészségéért. Minőségi változást eredményezhet időskorban is egy rendszeres, oktató által vezetett testmozgás, aminek az élettani hatásai nem egyenlőek a kertműveléssel, takarítással.

A javuló állapot több időt eredményezhet unokákra, hobbira és a pszichére is jó hatással van az aktivitás.
A keleti mozgásterápiák, köztük a Whushuang Daoyin kínai gerinctorna korhatár nélkül elkezdhető és végezhető, amely „beolajozza” gerincünket és egyéb ízületeinket, mind ezek mellett energetizálja testünket. A Daoyin rendszert az öregség tüneteinek megelőzésére, enyhítésére fejlesztették ki már több mint 2500 éve.
A Gerinc mozgáscentrumban a tervezettek szerint 2016 szeptembertől heti kettő alkalommal nyugdíjasok részére kínai gerincórák kerülnek bevezetésre délelőtti órákban 60 percben.
Érdeklődj (+36703825204), add tovább környezetedben, segítsd az idősebb korosztályt a hosszabb és egészségesebb életvitelhez.
Itt olvashatsz a kínai gerinctornáról: https://podiumtanc.hu/gerinc-mozgascentrum/

podium