Túléltem egy covidot (3. rész)

Túléltem egy covidot (3. rész)

Jó volt már otthon lenni, korlátok nélkül tenni-venni, amit bírtam. Megkaptam a kis „úti csomagomat”, két hét vérhígító a hasba és egy hónap leteltével jelentkezzek a házi orvosnál, addig pedig kímélő életmód sok pihenéssel. A kinézetem olyan volt, mint egy éhező etiópé. A reggeleket légzőgyakorlatokkal kezdtem majd átmasszíroztam magamat, hogy legyen már végre keringés a testemben. Konzultáltam természetgyógyászokkal, kínai orvosokkal és óvatosan elkezdtem használni a kínai gerinctorna egyes gyakorlatait is. Nagyon gyenge voltam, 3-4 leguggolás, felállás teljesen lemerített, kapkodtam a levegőt, a pulzusom azonnal az egekbe emelkedett. Szép napsütéses április eleji napok voltak, ezért támogatással kisebb sétákat kezdtem beiktatni.
Otthonlétem ellenére a lelkem terhelt volt, mert két hozzátartozóm állapota nyomasztott. Anyukám állapota nem változott, beszédét érthetetlennek mondták és képtelen volt megállni a lábán. A demenciája illetve fizikai állapotának megállapítása miatt elvégzett teszt eredményét látva kezelőorvosa 24 órás felügyeletet javasolt. A mélyaltatásban lévő bátyám ekkor már vérplazmát kapott, hogy javuljon az állapota. Április 16-át írtunk, amikor egy kis séta után értem haza. Éreztem a fagyos hangulatot, amikor a feleségem kezdte mondani, hogy baj van. Visszakérdezés után mondta el, hogy „A bátyád meghalt a lélegeztetőgépen, légmellet kapott, nem tudták már visszahozni”. Hazaérkezésem előtti percekben telefonálták meg. Hirtelen fel sem fogtam, mi történt. Családtagjaim sírásba törtek ki, én pedig leültem a kanapé szélére és csak néztem ki a fejemből. Egy könnycsepp sem jött a szememből. A lelkemben hatalmas ürességet kezdtem el érezni. Már nem emlékszem az idő múlására, de lassan kezdtem visszatérni magamba, a körülöttem lévők szintén kezdték összeszedni magukat. Ekkor elvonultam, mert egyedül akartam lenni. Hirtelen feltörtek bennem a testvérem iránti érzéseim, közös szokásaink, beszélgetéseink. Számomra Ő több volt, mint egy testvér, a barátom, a lelkitársam és most már nem láthatom, ölelhetem soha többet ebben a fizikai valóságban.

Régi szokásaim közé tartozott az a módszer, amelynek lelki megnyugtató hatását katonakoromban tapasztaltam meg. Elővettem egy A4-es lapot, egy íróeszközt és saját kezemmel kezdtem kiírni magamból a lelkemet megterhelő dolgokat. Nem a leírt történet számít, ilyenkor a nyomasztó érzelmi hatásokat írod le, történetbe szőve. Elvonulásom után ugyanezt csináltam és a mély üresség állapotából előtörtek az érzelmek. A könnytől alig láttam, nem győztem törölni az orromat, a szememet. Utána furcsa érzés tört rám, mintha távolabbról láttam volna ezt a történést, nyugodtabb lettem és tudatosult bennem, hogy ezen már nem tudok változtatni. Ez van!

Teltek a napok, fogyott a vérhígítós injekció is, amit a hátam közepére sem kívántam, mert már alig volt olyan hely a hasamon, ami ne lett volna érzékeny. Május elejére a bátyám temetése előtti napra kaptam időpontot a háziorvoshoz. Fizikálisan kezdtem javulni, de nem volt az az áttörés, amire számítottam. A torokszorító érzés a légzésnél szinte semmit nem változott, kis terhelésre (séta) a pulzusom az egekbe emelkedett. Heti két alkalommal elkezdtem járni talpreflexológushoz, ami sokat segített, érezhetőbben jobban is voltam, de az igazi áttörést egy másik kedves ismerősöm természetgyógyászati módszere hozta meg. Az általa alkalmazott eszközök segítségével nagyon alapos rálátást kaptam a szerveim állapotára. Az eredmény lesújtó volt, méreganyag túlterheltség a májban, a sok szteroid miatt tönkrement bélflóra, a tüdőm működése gyenge volt illetve a szívizomban covidmaradványt mutatott ki, – és csodálkozunk, hogy szívizomgyulladása lesz az embereknek vagy szívritmus zavara – amit onnan sürgősen ki kellett írtani. Mondta is, hogy új embert csinál belőlem, figyeljem csak meg. Növényi készítményekből állította össze a számomra megfelelő megoldást. Amíg a termékek beszerzés alatt voltak, a háziorvosi rendelésen beutalót kaptam posztcovid kezelésre a tüdőgyógyászatra illetve a kardiológiára. Nem kellett sokáig várni az időpontra. Előbb a tüdőgyógyászaton jelentem meg, ahol a tüdőröntgen után a főorvosnő mutatta az eredményt. Elmondta, hogy amióta kijöttem a kórházból, az utolsó felvételhez viszonyítva szinte semmit nem javult a tüdőm állapota. Nem rejtette véka alá, hogy ez a posztcovid dolog új számukra is, nem tud ígérni semmit, de ő úgy gondolja, hogy vannak már pozitív eredmények, javulások gyógyszerek segítségével. Nem tudom megkérdőjelezni a felírt gyógyszer hatékonyságát, mert valóban javított a tüdőm állapotán, jelentősen csökkent a torokszorításom, de a vérnyomásomat egy hét után a felborította. A kardiológus a felírt gyógyszer mennyiségének csökkentését javasolta, mert szervileg ő mindent rendben talált és szerinte csak az általam szedett gyógyszer okozhatta a vérnyomásom emelkedését.

Időközben bátyám temetése is megvolt, ahol a gyermekein és az unokáin is látszódott a fájdalom. Egy életerős, egész életében alig beteg embert, apát, nagyapát, testvért, barátot kísértünk utolsó útjára. Másfél hónap kórházi kezelés után kiengedték anyukámat, emiatt a temetéssel egy időben az ő elhelyezéséről is gondoskodni kellett. Amikor megláttam, összeszorult a torkom, hogy látom és életben van. Megismert, magához szorított és azt kérdezte tőlem – most már érthetően – , „Fiam, ki átkozott el, hogy nem tudok lábra állni és miért történt ez velem?” Nem tudtam rá rögtön válaszolni. Nagyon rossz volt látni őt ebben az állapotban, mivel egész életében aktív volt, kórházba kerülése előtt még fizikai tevékenységet végzett, ez tartotta életben. Olyan nagy benne az életbenmaradási ösztön, hogy a közreműködésemmel sikerült egy hónap alatt talpra állnia. A demenciája változó, lehet vele beszélgetni, de amint a figyelme elterelődik, már nincsen tisztában a jelennel. De ez is eredmény, hálát adok a sorsnak, hogy Ő még itt van velünk. A mai napig nem tudja, hogy a másik fia meghalt. Nem állt szándékomban még egy traumát okozni neki. Kérdezgeti, “mikor jön már a bátyád meglátogatni?” Erre nagyon nehéz válaszolnom, csak annyit mondok, hogy “Laci is nagyon szereti, de el kellett menni-e külföldre, hogy pénzt keressen”.

A kéthetes tüdőgyógyászati kontrollom már jobb eredmény mutatott, de a főorvosnő még nem volt elégedett az eredménnyel, ezért javasolt egy másik gyógyszert, amit már egy hónapig kellett volna szednem, ami után tüdő CT-t is csináltak volna. Mivel a hatóanyag ugyanaz volt mint az előző gyógyszerben, és időközben megérkeztek a gyógynövényes készítmények illetve egy speciális frekvenciaterápiás készüléket is kaptam melléjük, nem akartam további gyógyszeres kezeléssel beavatkozni a javulásnak indult állapotomba.
Állapotom javulása innentől kezdve szárnyakra kapott. Jött vissza az erőm, a pulzusom kezdett visszatérni a normális állapotba, a súlyom gyarapodásnak indult. A tüdő CT után telefonáltak a tüdőgyógyászatról, hogy már elhagyhatom a gyógyszer szedését, mert a tüdőm meggyógyult. A kézhez kapott leletben azonban az szerepelt, hogy a tüdőcsúcsokban mérsékelt hörgőtágulat keletkezett, -feltételezem, hogy a nagynyomású oxigénadagolástól-, amit maradandónak mondanak. Azóta visszanyertem régi formám, dolgozom, tornázom, szabadidőmben az erdőt járom, tapasztalataim elmondásával támogatom a hozzám forduló, segítséget kérő embereket, függetlenül attól, hogy átestek vagy nem covidon.

Akik tudják vagy megismerik, hogy min mentem keresztül, szükségszerűen felteszik a kérdést: „Hogyan tudtad feldolgozni ezt a rengeteg súlyos lelki terhet? Küzdesz az életedért, közben jönnek a lelki terhek, szeretted elvesztése? Hogyan?”
Nem tudok rá jobb magyarázatot, minthogy ezeket a dolgokat nem lehet feldolgozni, csak elfogadni. A múlton változtatni nem tudok, akkor miért cipeljem annak lelki súlyát? Nincs és nem is volt bennem félelem egész idő alatt. Tudom, hogy egy ember élete, egészsége nagyon törékeny, ezért nem birtoklok semmit és senkit. Igyekszem békében élni a világgal minden előítélet és feltétel nélkül és benne Önmagamat is elfogadom olyannak, amilyen vagyok.

Köszönöm, hogy elolvastad!

podium