Rólunk mondták

Tavaly ősszel kapcsolódtunk a Pódiumhoz, nagyon sok pozitívumot hallottam az iskoláról, így bátran vittem a csoportunkba a kislányomat. Kedves tanár néni, Betty néni, fogadott minket széles mosollyal a balett teremben. A szülők és a gyerekek is barátságosak voltak velünk, kellemes beszélgetések lengték be a várótermet. Egész évben, jól szervezett, lendületes munka folyt.

Ami a legnagyobb meglepetés volt számomra, az, az év végi szereplés a színházban. Megérintő volt látni az előadásokat, a picurkák tündéri megmutatkozásait, és a csinos „nagylányok” lélegzetelállító, klasszikus és modern táncait. Természetesen az én szemem sem maradt szárazon, amikor a lányom a színpadon táncolt.

Kívánom, hogy a Pódium tánciskola a jövőben is így szárnyaljon, nem csupán a hazai tájakon, hanem a világ számos tánc színpadán!

Bóta Veronika

Három  éves volt Hanna, amikor egymás kezét szorongatva, nagy  izgalommal átléptük a Pódium küszöbét. Azóta tizenegy év telt el. Már – sajnos – nem szorongatja a kezemet, de ugyan olyan izgalommal jár, szinte repül az órákra! Bár néha nagyon nehéz megoldani, hogy minden órára pontosan érkezzünk, sokszor rohanunk , de mindezért igen nagy jutalom jár az év végén, a Gárdonyi Géza Színházban! Felemelő érzés a lányomat látni tánc közben!  Minden fáradtság, rohanás elfelejtve! Csak az öröm, a tanárok,  gyerekek, a szülők szemében!

Bajzáth Judit
Ha többet szeretne tudni rólunk

Iratkozzon fel hírlevelünkre


    Ezennel hozzájárulok, hogy a fent megadott adataimat a podiumtanc.hu-t üzemeltető Pódium a GDPR előírásaival összhangban kezelje, (Adatvédelmi tájékoztató) és részemre hírlevelet küldjön.